Balog B.: A kövesdi kisasszony - Balog,Időjelek Antológia, - kohlinka Blogja

Továbbiak »

Belépés

			kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen.			Szendrei Klaudia 1958.03.07 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Balog B.: A kövesdi kisasszony

2009-04-09 17:44:29, csütörtök


	Időjelek Antológia 1992. (Hegyaljai monda) Nem Mezőkövesden, de nem is Garamkövesden, hanem a hegyaljai Tarcalon élt hajdanában - még a tatárjárás előtt - egy igen gazdag földesúr. Egyetlen leánya volt; nevezzük őt Márikának. Ez az eladó olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem... Sokan is kérték, egymás sarkát taposták a palotában a vőlegényjelöltek, de őnéki nem kellett senki. Volt az egyik tokaji földesúrnak - már a nevére bizony nem emlékszik senki - egy igen daliás fia...Nemcsak kitűnően lovagolt, íjazott - hanem ami abban a réges-régi időben nagy dolognak számított - még az írás-olvasás tudományában is igen járatos volt. Ez a deli ifjú nagyon megszerette a tarcali Márika kisasszonyt... Ám ő csak félvállról beszélt vele, s bizony figyelemre is alig méltatta. - Mit tegyek érted, hogy kedvelj engem? - kérdezte egyszer elkere- redésében a tokaji nemesúrfi. Nagyot kacagott erre Márika. - Ha olyan nagy darab aranyat hozol nekem, mint amilyen én vagyok, talán még a feleséged is lehetek. A tokaji nemesúrfi nagy gondba esett, merthát honnan is tudna ő szerezni akkora darab aranyat, mint a tarcali Márika? - Verd ki a fejedből e kapzsi teremtést, gyermekem - könyörgött fiának az édesanya. - Nem igaz ember az, akinek csak a kincs a fontos, s nem a szeretet. Ám beszélhetett akármit a fiának! Őt a lány már annyira megbabonázta, hogy az esze máshol nem is járt, csak az aranyon. És az egyik hajnalon hűlt helye lett a tokaji ifjúnak. Bizony nagy búsulásnak adta a fejét a tokaji földesúr és felesége. Követeket küldtek szerte az országba, de még a széles nagyvilágba is, hogy elveszett gyermekük nyomára akadjanak. Eltelt egy év, két év, három év, hét év, de a fiúról még egy árva madár se hozott hírt... Már azt hitte mindenki, hogy végképp nyoma veszett, amikor a tarcali Márika kisasszony széltében-hosszában azt terjesztette: - Jön már a vőlegényem, hozza a nagydarab aranyat... Ezt írta nekem. Az emberek hitték is, nem is a dolgot..., pedig egy szép napon valóság lett. Lerongyolódva, lesoványodva; egy talyigáskoldusnál is keserve- sebb állapotban, két kerekű rozzant kordéllyal, megérkezett a tokaji nemesúrfi, a tarcali határba. Ott a kövesdi dűlőn már várta Márika, a nemes kisasszony. Megismersz-e szép Márikám - kérdezte a fiú boldogan a leányt. - Olyan csúf vagy, hogy nem is hiszem, te lennél az a valamikori daliás úrfi! - gőgösködött a tarcali kisasszony. - Pedig én vagyok teljes valóságban. Meghoztam az ígért aranyat - mutatott a kordély belsejébe reménykedve az ifjú. A kincsvágyó Márika mohó szemekkel rohant oda, majd szinte eszét vesztve megpróbálta a nagydarab aranyat kiemelni. Gyere segíts, gyere segíts! - parancsolta a fiúnak. A lerongyolódott, lesoványodott nemesúrfinak azonban már jártányi ereje sem volt. - Hét kemény évet dolgoztam ezért a kincsért - suttogta elhaló hangon. - De kiemelni már nem bírom. - Ó, te hitvány koldus! Mit ámítasz engem? - förmedt rá dühösen Márika. - Nem is munkával szerezted te ezt, hanem loptad! Nem is úrfi vagy te, hanem egy útszéli zsivány! Elgondolhatjuk, milyen rosszul esett ez a kegyetlenség a tokaji nemes- úrfinak. - Legyen hát tiéd e kincs, te átkozott! Boldogságot pedig sosem leljél benne - mondotta egyre halkabban az elalélt, lesoványodott fiú, majd egy mély sóhajtás után kilehelte lelkét. A gonosz leány azonban nem törődött az ifjúval... Végtelen mohósá- gában odáig süllyedt, hogy nemes kisasszony létére beállt a kordélyba és hazahúzta a palota udvarába a benne rejlő kincset. Harmadnap a mezőn járó tarcali szegényemberek találtak rá az ifjú holttestére. /Senki sem tudta Mária kisasszonyon kívül, hogyan került haza a vőlegényjelölt./ Nagy részvéttel, s igazi nemes ifjút megillető pompával temették el a hazatért vándort Tokajban. ... Már eltelt a temetés után három esztendő, amikor híre jött, hogy a kutyafejű, vad tatárok közelednek az ország felé. Rettenetes rémület lett úrrá Márika kisasszonyon - aki nem ment férjhez, hiába kérték; később meg már nem kérte senki; mert holmi habókásnak tartották az arany imádata miatt. Merthogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, a vén Márika kisasz- szony nap mint nap a nagy darab aranyat babusgatta, csicsijgatta. - Tente baba, tente... A tatárok közeledtére ijedtsége nőttön nőtt, majd egy koratavaszi, nyirkos, holdvilágos éjszakán befogta magát a régi-régi kordélyba és a nagy darab aranyat kihúzta a tarcali határba, a kövesdi dűlőbe, oda, ahol a vőlegényjelölt meghalt. Itt azon percben ásót ragadott, majd a következő furcsa szavak kísére- tében a földbe temette: - Ide teszlek drága kincsem, egyetlenem. Pihenj csendben volt gazdád mellett! Amikor pedig ezzel kész lett, lekuporodott a földhányásra, s nagy kendőjével betakaródzott, mivel az éjjel hűvös volt. A reggel, s a dél is itt talált. Jött érte az édesanyja, később pedig markos szolgák kíséretében az édesapa. Mindhiába... Ő nem tágított. Ha erőszakkal elvitték a kövesdi parttól, a földhányástól, titkon megint visszaköltözött oda. Közben, a muhi csata után a Hegyalját is elözönlötték a tatárok. Márika szülei, a szolgák, a vitézek mind-mind a hegyekbe menekültek. Ám a kövesdi kisasszony nem ment. /Így hívta már ekkor mindenki, amiért mindig ebben a dűlőben tartózkodott./ Az egyik napon pedig - sűrű lódobogások közepette - megérkeztek Tarcalra is a tatár csapatok. Feldúltak, felégettek mindent a faluban... Márikát is meglátták, amint lerongyolódva, borzasan, feje fölé esernyőt tartva kuporog a kövesdi dűlő domboldalában. - Hát te boszorkány, mit akarsz itt? - kérdezte tőle tatár nyelven az egyik lovas. De ő nem felelt rá semmit. - Nyilazd le! - fordult a lovashoz a társa. - Hagyjátok, vitézek! Hát nem látjátok, hogy féleszű? - förmedt rájuk az éppen mellettük ellovagló kán, a csapat parancsnoka. A tatár lovasok erre egy ujjal sem mertek a hibbant lányhoz hozzányúl- ni. Hej, pedig, ha tudta volna a kán, hogy mi rejtőzik a föld mélyében? Hogy mekkora nagy darab aranyon kuporog a csúf kisasszony!? De még csak nem is sejtette! Így mentette meg a tokaji nemesúrfitól nászajándékként kapott kincset Márika, a kövesdi kisasszony. Jó két esztendő után pedig - amikor a tatárok kitakarodtak az ország- ból és Márika öreg szülei leereszkedtek a hegyekből - a vén lánynak már a hűlt helyét sem találták. Sokáig beszélte aztán a tarcali nép - főként az öregjei -, hogy a kövesdi partoldalban nagy kincs rejtőzik; valami kisasszony aranya. Többen meg is próbálkoztak vele, hogy kiássák, de bizony nem találták meg. Mesélik azt is k- igaz volt-e, nem-e, hogy egy bátor tarcali ember hetedmagával, egy koraőszi holdvilágos éjszakán ásni kezdett a köves- di domboldalban. Alig ástak azonban valamit, amikor jtt egy kis pulikutya, s ugatni kezdett. Persze, hamar elűzték. Nemsokára egy hatalmas, csapzott komondor is ott termett, s az bizony már ugyancsak ugatott. De a hét ember ezt is elzavarta. Végül nagy szél támadt, s a keletkezett porfellegből a csúf, fekete Márika kisasszony lépett elő, esernyővel a kezében. - Mit háborgatjátok az én kicseimet, ebadta zsiványok! - sipítozott rájuk. No, a két kincsásónak se kellett egyéb! Menten inukba szállt a bátorsá- guk és azon nyomban kereket oldottak... A kisasszony pedig egy égő-lángoló seprűt dobott utánuk! Nem is merték azóta háborgatni a kövesdi kisasszony elásott kincsét. /Lehet, hogy még ma is ott van?/ Aki nem hiszi, járjon utána!

0 komment , kategória: Időjelek - Leplezés

Címkék: vőlegényjelöltek, nászajándékként, visszaköltözött, vőlegényjelölt, elgondolhatjuk, szegényemberek, lerongyolódott, lesoványodott, földhányástól, leereszkedtek, háborgatjátok, betakaródzott, lerongyolódva, domboldalában, garamkövesden, elözönlötték, földhányásra, beszélhetett, megbabonázta, terjesztette, tartózkodott, tudományában, domboldalban, kegyetlenség, nemesúrfinak, kisasszonyon, lesoványodva, porfellegből, csicsijgatta, lekuporodott, próbálkoztak, nemesúrfitól, hetedmagával, mezőkövesden, kitakarodtak, partoldalban, tatárjárás előtt, igen gazdag, eladó olyan, napra lehetett, egyik tokaji, nevére bizony, igen daliás, réges-régi időben, írás-olvasás tudományában, deli ifjú, tarcali Márika, tokaji nemesúrfi, esze máshol, egyik hajnalon, tokaji ifjúnak, tokaji földesúr, Balog, Időjelek Antológia,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]